25. fejezet Várunk!

*Justin szemszöge*

Csak álltunk ott és meredtünk a másik szemébe, míg hirtelen ki nem vágódott az ajtó. Ahogy megpillantottam Jackie és a mögötte álló embereket ledermedtem. Nem!

-Hello testvér.-cinikus nevetése töltötte be a teret, és éreztem, hogy eluralkodik rajtam a pánik. –Képzeld.-lépdelt előre, miközben Jessyt vizslatta. –Kaptam egy fülest, miszerint ezt a gyönyörű lányt, egy vérszívó szörnyeteggé változtattad.-finoman érintette arcát, de elhúzódott Lucas kezétől. –O, Lisa rég láttalak, talán még 1822-ben volt szerencsém utoljára megcsodálni téged. De ahogy elnézem, most is ugyanolyan gyönyörű vagy, mint akkor.-megforgatta szemét kijelentésén, majd tovább dumált drága bátyám. –Szóval a valódi ok, ami miatt jöttem, hogy elvigyem ezt a szépséget.-karolta át, mire Jess egyből ellenkezni kezdett.

-Eressz!-lökte el magától, mire mindenki mozgásba kezdett.

-Hagyd őt békén!-kiáltottam el magam, mire ketten nekem jöttek, és a falhoz szorítottak. –Jess!-kiáltottam, Lucas pedig hajánál fogva megragadta, és a földre kényszerítette. Hangosan felsikított, majd láttam, hogy elővett egy fecskendőt. Próbáltam a két idiótát ellökni magamtól, minden erőmmel próbálkoztam.  –Lucas, ha csak egy ujjal is hozzáérsz.-morogtam, és éreztem, hogy indulataim felszínre törnek állati énemmel együtt. Jackie szorosan fogta le Jesst, majd Lucas belebökte a tűt karjába. Ahogy az az ismerős szag megcsapta orromat nem törődve senkivel taszítottam el magamtól az embereket, és akartam nekirontani testvéremnek, amikor Elisabeth tartóztatott fel.

-Előbb vagy utóbb úgyis meg kellett volna halnia.-tolt vissza mellkasomnál fogva, mire karját megragadva, vágtam neki a falnak, és Lucas pólójánál fogva megragadtam és bevertem neki egyet.

-Hogy tehetted ezt?!-üvöltöttem, majd újabb ütést mértem ezúttal gyomrába. Összegörnyedt a fájdalomtól, majd megragadva őt a stúdió másik felébe hajítottam. Nehezen lélegezve indultam meg feléje, amikor egy szúrást éreztem meg a nyakamba fúródni. A zsibbasztó és fájdalmas érzés végigszántott testemen, majd az erőm elszállt, és a földre rogytam. Magam előtt láttam szinte a padlón fekvő Jesst. Szemei nyitva voltak, ajkai elvesztették élénk színét, bőre sápadt volt és arcára pedig a fájdalom volt kiülve.

-Justin.-suttogta nevemet, és tekintetét rám emelte.  Először kapott vasfüvet, és a szervezete pedig nem tudja feldolgozni. Ha nem kap, pár órán belül ellenanyagot meg fog halni. Lépteket hallottam, majd éreztem, hogy valaki belemarkol a hajamba, és felrántja a fejemet.

-Gondolkodtál volna, mielőtt cselekszel.-súgta a fülembe, Lucas, majd elengedte a hajamat, és a fejbőröm égni kezdett. Baszki mindig is utáltam, mikor megtépnek. –Vigyétek a lányt, majd a tanács eldönti, hogy mi lesz a sorsa.-utasította kutyáinak, akik könnyedén felkapták Jess testét, majd kisétáltak vele. Maradék energiámat összeszedve, tápászkodtam fel kezeim segítségével. A levegőt fuldokolva vettem szinte már, és az átkozott vasfű miatt alig bírtam talpon maradni.

-Sajnálom Justin, de az volt a helyes, ami tehettünk. Köztünk veszélyes volt, mivel még nemrég változott át. Bárkit megölhetett volna.-magyarázkodott Jackie, és próbált segítni.

-Hagyjál!-mordultam rá, és durván meglöktem. –Mindenről te tehetsz!-mutattam rá, és közben szikrákat szórtam a szemeimmel. –Ha nem köpöd el, akkor még mindig itt lenne.-kaptam oldalamhoz, és a falnak dőltem. –Baszki.-vettem gyorsan a levegőt, és a szúrás egyre csak erősödött.

-Azért azt hittem, hogy több eszed van öcsi.-rázta rosszallóan fejét.

-Mi közöd hozzá, hogy én mit teszek?—a szavak is nehezen jöttek ki a számon. Éreztem, hogy izzadság cseppek folynak végig a homlokomon, és a fájdalom csak egyre erősödött a testemben. –Attól, még, hogy benne vagy abba a kibaszott tanácsban, ne azt hidd, hogy mindent megszabhatsz nekem.-mosolyodtam el kínomban, és nem bírtam tovább állni, a fal mentén lecsúsztam a földre. Ajkamba haraptam, hátha enyhíthetem ezt a kínkeserves érzést, de nem igazán segített.

-A bátyád vagyok, és képzeld, ha nem vennéd észre, én csak segítek neked, hogy kihúzzam a segged a bajból. Az a lány veszélyt jelentett mindenki számára. Átváltozott, megszállta a testét valami démon. Ilyent nem hagyhatunk életben. Nem közénk való.

-Értsd meg, hogy szeretem! Vissza lehet hozni a régi énjét, csak még nem jöttem rá, de Austinnal dolgozunk rajta.-körbe pillantottam, és rájöttem, hogy Elisabeth már nem is tartózkodik köreinkben. Legalább ő is lelépett. Szuper!

-Ez nem olyan egyszerű dolog, különben is mindjárt itt a telihold. Olyankor jól tudod, hogy az erőink megkétszereződnek.  Túl kockázatos lenne életbe hagyni őt, kitudja, mit művelne.

-Adjatok időt teliholdig. Ha addig sikerül őt visszahoznom életbe hagyjátok.-néztem rá kérlelve. Csak reménykedtem, benne, hogy esetleg megesik a szíve rajtam, de ennek a valószínűségét elég kevésnek tartottam.

-Nemtudom, sajnos nem én vagyok az egyedüli, aki meghozza a döntést. Ezt meg kell beszélnem a többiekkel. De ha el is fogadják, ugye tudod, hogy ha nem sikerül megölik. Nincs semmilyen haladék.-kemény pillantást vetett felém, majd a kezét nyújtotta, amit megragadtam. Segített felállni, majd a vállába kapaszkodtam. –Most pedig megkapod az ellenanyagot, de ha utána mersz menni, és megszökteted, nem csak őt, de még téged is kivégeznek. Maradj nyugton Justin, most kénytelen vagy várni.

-Csak kibaszottul kevés az időm.