9. fejezet Álarcosbál 2. rész

*Elisabeth szemszöge*

A tervem tökéletesen halad. Justin, az irányításom alatt van, és azt teszi amit mondok neki. Szóval, szép lassan a tervem megvalósul. Szegény Jessy, nem is tudja, hogy mi vár rá. A bosszúm utoléri, és könyörtelenül fog lecsapni rá. Minden percét élvezni fogom, ahogy Justin arcát látom, majd pedig könnybe lábad a szeme. Gyönyörű pillanat lesz számomra.

-Már nem is tudom, hogy mikor éreztem újra ajkaidat.-suttogta Justin.

-Hát az elég régen volt már. De mi lenne ha, bepótolnánk azt a sok mindent?-kérdeztem felvont szemöldökkel.

-Nem is tűnik olyan rossz ötletnek.-vigyorgott kajánul. Justin kézen ragadott, és épp indulni, akartunk amikor eredmény hirdetést kezdték meg.

-Figyeljen mindenki! Ugye az, van, hogy akik nem tetszettek a zsűriknek, azok kiestek a játékból szóval hazakel menniük. De közlöm, veletek, hogy ez az egész csak ilyen próba volt. Senki, sem megy haza. A nyár végén, lesz a záróbuli és azon döntjük el, hogy ki teljesített a legjobban. A csapatok szét is válhatnak, és lehet egyéniként is benevezni. Szóval van rá, egy és fél hónapotok, hogy felkészüljetek.-szuper, de mivel nekem a tervemhez, itt kell maradnom, közre kell működnöm ebbe a szarban. Justin, tovább húzott, majd hirtelen felkapott, és csak suhantunk valahova. Majd egy régi barlang szerűségnél megálltunk, és lerakott. Bementünk, és ez kívül barlangnak látszott de belül, be volt rendezve. Justin felé fordultam, és egyből nekem eset. Figyelnem kellett, hogy ne tépjem szét a ruháját, mert még visszakel mennünk arra a bálra. Kibújtam a

szoknyából, és vadul Justin ajkainak estem, majd ő sem fogta vissza magát, a falnak vágódtunk. Nyakamat csókolgatta, és közben kezei testemen vándoroltak. Bármennyire, is gyűlölöm, hiányzott a csókja, és az érintése, hogy bevalljam, sokkal jobban csinál mindent. Kezei, fenekem alá csúsztak, és vettem a jelt. Kicsit megugrottam, majd hirtelen az ágyra vágódtunk.
~§~
Nem tagadom, jó a szakmában, és még, rá is tett a lapáttal, azzal, hogy ilyen vad volt. Nem emberi ösztönei uralkodtak rajta, hanem a vámpír, és ez még jobban tetszett.
-Vissza kellene mennünk.-rajzoltam köröket a mellkasán.
-Nem ártana.-ültünk fel, majd öltözködni kezdtünk. -Ide többször is jöhetünk.-kacsintott, majd végül készek lettünk, és visszamentünk. Austinnal találkoztunk, és amikor meglátott Justinnal minket, tudtam, hogy itt lesz valami. A fejével egy ajtóra bökött, és elindultunk, mindannyian. Mikor beértünk, Austin csak minket nézett.
-Te mégis, mi a francot keresel itt?-akart nekem jönni, de Justin elállta útját. Szegénykének, még a lélegzete is megállt, barátja tettén. -Te még védeni akarod?-képedt el.
-Hagyd őt békén.-állt félre, és itt az ideje, hogy én is megszólaljak.
-Tudod, drága Austin, Justin most azt teszi amit én akarok. Tudod, ő most, várj, hogy is mondjam?

Megvan. Úgymond, most engem tekint Jessynek .Most engem szeret és véd. Számára Jessy, csak egy lány. Nem érez iránta semmit. Közömbös számára.-mondtam egyenesen a szemébe.
-Mit tettél vele?-lépett egyet előre.
-Azt, amit mindig is akartam.-vigyorodtam el. -De ha most megbocsájtasz, mi Justinnal elmegyünk.-fordultam felé, de hirtelen Austin a falhoz vágott, és a torkomat, szorongatta.
-Most ereszd el!-hallottam, a fegyver kattanást. Austin pupillái csakúgy kitágultak, a mondat hallatán. Kezét, lassan elemelte a nyakamtól, és megfordult.
-Komolyan? Neked ennyit jelent? Képes lennél, a legjobb barátodat, bántani, egy olyan személy miatt, akit igazából gyűlölsz?! Térj észhez Justin! Nem vagy önmagadnál! Én nem ezt a Justint ismertem meg, és kötöttem vele barátságot.-rázta a fejét hitetlenkedve.
-Teszek rád, és a nagy barátságodra is!-köpte oda neki a szavakat.
-Akkor válassz! Vagy ő, vagy én és Jessy!-na ebből mi fog kisülni?
-Ő.-mondta határozottan. -Ti, semmik vagytok! Soha nem is jelentettetek semmit! Nem is tudom, hogy, hogyan tudtam elviselni téged. Jess, Jess pedig csak egy alkalomra kellett, és meg is volt, szóval útjára engedtem.-mondta ridegen a szavakat.
-Tudod, mit Bieber?! Menj a jó büdös francba!-viharzott ki Austin.
-Ne törödj vele.-sétáltam elé, és kezeimet, nyakába akasztottam, majd egy lágy csókot váltottunk. -Gyere inkább menjünk ki.-húztam magam után.

*Jessy szemszöge*
Elrohantam előle. Hülye voltam, most biztos, hogy a tervem nem jön össze. Épp indulni, akartam vissza, amikor Austin jelent meg mellettem.
-Beszélnünk kell.-hangja ingerült volt. Megragadta a kezemet, és a tábor széléhez vitt.
-Mi történt?-kérdeztem. -És honnan tudtad, hogy én vagyok?-vágtam hülye fejet.
-Jessy, ne most. Elisabeth itt van.-ekkor a vér is megfagyott bennem. -Gondolta, hogy Justin, majd védeni akar, szóval, most a befolyása alatt áll. Csak Elisabeth létezik, neki. Teljesen elment az esze. Talán, te valahogy észhez tudnád téríteni.-nézett rám reménnyel a szemében.
-Nem tudom.-hajtottam le a fejem. Most jobban összetörtem. Most, neki is az a célja, mint Lisának. Megakar ölni...
-Jessy, próbáld meg.-fogta meg a kezemet.
-Nem fog menni.-ráztam a fejem.
-Talán rád hallgat.
-Austin, nem érted, most már neki is az a célja. Megfog ölni!-emeltem fel a hangom. Könnyeim kiszöktek a szemeimből, és futni kezdtem. Davidet kerestem, de amikor beértem a bálterembe, a torkom összeszorult.

Ott táncoltak, kéz a kézben. Könnyeim potyogni kezdtek, és nem bírtam tovább nézni, hogy ezek itt... Amikor megfordultam, megpillantottam, két gyönyörű kék szemet. Tudtam, hogy David az, és azonnal megöleltem.
-Nyugodj meg.-súgta fülembe.
-Mintha az olyan könnyű lenne.-eltolt magától, és szemeimbe nézett.
-Itt vagyok.-simogatta az arcomat. -Csak hívj, akárhogyan, én jövök.-küldött felém egy mosolyt.
-Köszönöm.-szorítottam magamhoz.

Már egy jó ideje táncoltunk Daviddel, és beszélgettünk, amikor csatlakozott, hozzánk Ashley és Austin.
-Na, hogy érzitek magatokat?-kérdezte Ashley.
-Jól.-vágtuk rá. Austin rám nézett, mire én Justinra. Tekintetünk összeért. Ahogy tekintetünk találkozott szemeiből egyből eltűnt a pirosság.
-Megbocsájtotok?-néztem rájuk. David bólintott, és Austin is vette a lapot. Kifele vettem az irányt, mert levegőzni akartam egy kicsit. Kint kicsit hűvös volt. Ahogy felnéztem az égre, megpillantottam a holdat. Gyönyörűen világított, és tudtam, hogy még hosszú lesz az este. Elisabeth itt van, és Justin is a hatása alatt áll, szóval nekem eljött az ítéletidő.
-Csak, nem Jessy Morgan?-hallottam, mögöttem Justin hangját. Lassan megfordultam, és nagyot nyeltem. -Csak nem elvitte a cica a nyelved?-kérdezte gúnyosan.
-Mit akarsz?-nyeltem le a gombócot a torkomban.
-Hogy mit akarok?-kérdezte magától. -Téged.-rántott magához. -Halottan.-suttogta ezt a szót hátborzongatóan.
-Eressz el!-próbáltam leszedni magamról a kezeit, de ő csak jobban szorított magához. -Eressz el vagy sikítok.-sziszegtem.
-Markomban vagy Jess.-szemei újra pirosak lettek. Eszembe jutottak Justin szavai. Ha esetleg olyan állapotba kerülne gondoljak az emlékeinkre. Éreztem leheletét nyakamon, és hirtelen éles fájdalmat éreztem.
-Justin.-nyögtem fel nevét, de ő tovább csinálta. Éreztem, hogy az erőm kezd elhagyni, és forogni kezd velem a világ. Tudtam, hogy eljött a vég. Visszagondoltam arra a csodálatos délutánra, amikor lefeküdtünk. Akkor voltam a legboldogabb. Minden perce végig futott az agyamon, akárcsak egy kis film. Majd Justin elhajolt nyakamtól, és pedig már fél lábbal a holtak kapujában álltam. Szájából, vér fojt ki, és szemei már nem voltak pirosak.
-Jess.-visszatért. Újra a régi. -Jess, ne aludj el!-hangja riadt volt.
-Justin.-szemeimet alig tudtam nyitva tartani.
-Tarts ki!-kapott fel.
-Justin.-hallottuk meg Elisabeth hangját. -Csak nem gondoltad, hogy hagyom, hogy megmentsd a lányt?-húzta gúnyos mosolyra a száját.  Mögötte pedig megjelent két ismeretlen fiú. -Fogjátok le!-szólt nekik, akik Justin mellett teremtek, én pedig a földre estem. Egy kis erő még volt bennem, hogy lábra tudjak állni.
-Jess, menekülj!-kiabált Justin. -Eresszetek el!-rángatta mind a kettő karját.
-Nos Justin az első sorból nézheted végig a barátnőd halálát.-kezében egy tőrt forgatott.
-Ha csak egy újjal is hozzámersz érni!-kiabált.
-Gyors leszek.-és ezzel a lendülettel belém vágta a tört.
-Ne!-Justin szinte ordított. A fájdalom amit éreztem leírhatatlan volt. Éreztem, hogy minden erőm elszáll. A földre rogytam, és vetettem egy utolsó pillantást Justinra, utána minden elsötétült. Egy nagy fény alagutat láttam meg, majd minden olyan világos lett. Hirtelen egy mezőn voltam, egy lenge fehér ruhában. Körbe néztem, és futkározó gyerekeket láttam. Rájöttem, hogy az én és a testvérem Alex az. Eszembe jutott, hogy amikor kicsik voltunk akkor anyuékkal lejöttünk a levendula mezőre. Most is éreztem azt a mámorító illatot. Nagyon szerettem itt lenni. Sok emlék fűz ide. Sokszor jártunk le.
-Jessy gyere!-kiabált Alex a kiskorú énemnek.
-Megyek már.-szaladtam utána. Én is utánuk mentem, és egy kis tónál álltunk meg. -Itt minden olyan nyugodt.-karoltuk át egymást.
-Jessy tudod, hogy mi mindig legjobb testvérek leszünk?-nyújtotta a kis ujját.
-Kisujj eskü.-nyújtottam kisujjamat, és összekapcsoltunk, majd elmosolyodtunk. Emlékszem, hogy Alexxel itt fogadtuk, meg, hogy mindig számíthat a másik a másikra. Hirtelen egy sötét szobában voltam. Nem láttam semmit. Majd egy kis helyen napfény, majd egy árnyat láttam meg. Közelebb mentem, és láttam, hogy előre lép, és egyből felismertem.
-Justin.-suttogtam. Lassan rám emelte tekintetét, és szemei vörösek voltak. Arcát tökéletesen megvilágította

az a kis fény. Majd minden eltűnt.